2010. november 9., kedd

Akkor én most nekikezdek

Lassan egy hónap után igaz, de elindítom ezt a blogot, ahol szeretném leírni a Peru-i utazásunk történéseit, eseményeit. Mivel nem naprakész, és egy hónap alatt sok mindent másképpen látok már, nézzétek el nekem PLS.

Szóval a lényeg: a 2010-es évi "nyaralásunk" alkalmával Peru felé vettük az irányt. Azt hiszem az egész Juci (Alex barátnője) fejéből pattant ki még valamikor január 2-án, a Gerlitzeni síelésből hazafelé jövet. Mi pedig simán vevők voltunk rá.... ( Iza meg Én). A program és a kapcsolat kiépítése Jucira hárult, mi csak jóváhagytuk, változtattuk kicsit, amiért így utólag is nagy nagy RESPECT neki!
az utiterv
A repjegyek és a program díjainak kifizetése után, utánanéztünk a kötelező oltásoknak is... Végül is július elején két alkalommal összesen 5X szúrtak felkaron minket, de cserébe védettséget kaptunk sárgaláz, Hepatitis A + B és hastífusz ellen, valamint  a többiek még tetanuszt is kaptak. (nekem volt védettségem egy kb. egy évvel ezelőtti malőrt követően :)  )
Maga a program szeptember 5-én indult. Alex, Iza és én Mexikóvárosban átszállva Los Angeles-ből repültünk Limába. Valami hajnali nagyon korán indultunk Los Angeles-ből az AeroMexico gépével, és nagyon későn, ~23:00 körül landoltunk Limában. Az út katasztrofális volt, soha véget nem érőnek tűnt, főleg a Mexico - Lima szakasz a "szélbajos" mamival Iza és köztem. Az országba belépve megkaptuk az ottani "fehér kártyáinkat".
Az érkezési oldalon kilépve kerestük az emberünket, mikor mellénk lépett Kun Jorge, az ottani kontaktunk, aki elvitt a szállásra.
Jucus útja egyszerűbb volt valamivel, Ő Amszterdamon keresztül egyből Limába repült, valamikor kora délután érkezett. Délután már felfedezte az óceánpartot magának, és nem utolsósorban bevásárolt nekünk estére a helyi sörökből!!!! :) Így a szállodába érkezés után rögtön megízlelhettük a Cusquena és az Areqepenna ízét.
Cerveza Cusquena
Jorge-tól megtudakoltuk hol érdemes majd holnap ebédelnünk, és úgy váltunk el, hogy holnap 13:00-kor találkozunk Marcello-val, a Limai idegenvezetőnkkel a hotel recepciójánál. - Könnyen megismeritek majd, mivel nincs keze!  Majd eltöltöttük első éjszakánkat Peruban. (az eddigi legmesszebb helyen Ibránytól... :)

2 megjegyzés:

  1. Nagyon jó írás!

    VálaszTörlés
  2. The Casino Site - LuckyClub
    The Casino Site: Our Casino luckyclub.live Sites provide you with everything you need to make the right online experience. Our online gambling platform offers you endless options of great  Rating: 4 · ‎7 votes

    VálaszTörlés