Lima - Paracas - Ica -2010 szeptember 07.

Azt hiszem mind a négyünk egybehangzó véleménye, hogy ez a nap volt az egyik legjobb napunk a 18-ból...

A korai kelés (~03:00) után még tök sötétben eltransfereltek bennünket a buszállomásra, itt megköszöntük Marcellonak az idegenvezetést, majd becheckoltunk. Szó szerint. A Cruz del Sur busztársaság buszával mentünk, ami nagy nagy pozitív csalódás volt számunkra. Előzetesen a kisbuszokhoz hasonló, Transporter jellegű buszokra gondoltunk, amilyeneket láttunk is sokat a városban Lima - Paracas - Ica felirattal az oldalukon, tömve emberekkel, még talán tyúkot az ölében cipelő nénivel is... Ehhez képest reptérhez hasonlóan kellett becheckolnunk, leadni a csomagunkat, kézi detektorral átvilágítottak, sőt még felszállás előtt le is kameráztak bennünket. (mint később kiderült, ezt mind a mi biztonságunk érdekében tették, ugyanis nemegyszer történt, hogy az éjszakai buszokat útonállók támadták meg, akik a buszon lévő társuk segítségével végül kirabolták a buszt) Emeletes luxusbuszunk volt, aminek az emeleti részén a szélvédőnél volt foglalva számunkra az első 4 hely, ezért utólag is külön köszönet Jorge! Izgalmas volt itt utazni, napfelkelte után főleg. Ekkor már láttuk is az utat, és szó szerint izgulhattunk... A sofőrünk számára a dupla záróvonal azt jelentette, hogy simán megelőzheti az előttünk haladó tankerkocsit még a beláthatatlan kanyar előtt. Útközben jött stewardess is, és "coffetee"-t kínálgatott. Kaptunk kispárnát meg takarót is (ebből vettünk emléknek egyet), és az ablakba feltett lábbal, hátradöntött üléssel igen kényelmes volt.

a fedélzeten

a buszunk

Egyébként Limából kiérve, a vidéki oldal kicsit letaglózott bennünket. Iszonyat szegénység, vakolatlan, félkész házak mindenfelé. A táj az inkább sivatagos hangulatú volt, kisebb nagyobb dombokkal-hegyekkel.

Dombok-hegyek

Country side

Mikor a Paracas tábla után a Csendes óceán mellett haladtunk, konkrétan sivatagi feeling volt. Egy deszkapalánkal körbezárt terület felé kanyarodtunk, és meg is ijedtünk hogy oda bemegyünk. Be is mentünk! Ez volt a buszállomás... A palánkkerítésen belül az épületnek oldala igazából nem is volt, csak teteje. Itt is a reptérhez hasonló helységek, csak itteni, szegényesebb formában... Check in, bagagge claim, váróterem... :)

"Váróterem"

Tisztára mint egy reptér

Vártak bennünket, és csomagfelvétel után mentünk is a kikötőbe, az első hajók valamelyikére volt jegyünk a Ballestas (kis Galapagos) szigetek felé. Az időjárás ismét meglepett, a tegnapi hideg tovaszállt, és kellemes, napsütéses időnk volt kb. 18 fokkal. Sorbaállás közben beszereztem egy Peru-s "kalandor" kalapot, ami egész perui utam során elkísért. (szerintem jól is állt...) Kb. 40 fős motorcsónakba szálltuk, kaptunk narancssárga mentőmellényt és indultunk. Közvetlen a hajó hátuljában a motor előtt ültünk, amit meg is bántunk később az irdatlan benzinbűz miatt.

Szeljük a habokat

Juci és Alex

Olyan fél óra múlva lassítottunk, és balra az egyik sziget hegyének/ dombjának homokjában megláttuk a Candellláber nevű képződményt. A szigeten semmi más, csak ez a valami. 130m hosszú, negyvenvalahány méter széles és kb fél méter mélyen van a "homokba" vájva. Sokak szerint a NAZCA vonalakhoz kapcsolódik, de hogy miért is van ilyen messze tőlük rejtély.

Candellaber

Candellaber

itt a "kalandor" kalapom

Innen kb 10 perc és elértük a Ballestas szigeteket. Eddigre a benzinszagtól kellemesen elkábultunk, és nem is féltünk hogy a felettünk repkedő milliónyi madár esetleg eltalálhat bennünket. A számmal nem hiszem hogy nagyot túloztam. Iszonyat sok madár, szinte elsötétítették az eget, és a szigeteket. Vicces volt látni az egymás után, a víz fölött kb 1.5m magasságban repülő pelikánokat, a magasból szinte függőlegesen a vízbe csapódó (eső) nemtudommilyen madarakat. A szigeteken fókák, pingvinek, pelikánok, sirályok és még fogalmam sincs hogy miféle madarak voltak tömegével. Voltak itt emberi építmények is, kikötő és valami házikók. És egy ember is. Ő őrzi a szigeteket, hogy nehogy ellopják a guanó-t. Merthogy ez peru egyik nevezetessége. Nekik van a legjobb minőségű guanó-juk, amit 5 évente termelnek ki. És sok pénzt is kapnak érte persze... És ezért kell védeni... Mindenesetre nem irigyeltük az őrbácsi munkáját...

madarak

Ballestas szigetek

fókák

az őrbácsi birodalma

pelikánok

pingvinek

Visszatértünk a kikötőbe, majd kisbusszal, 8-an + az idegenvezető indultunk a Paracas Nemzeti Parkba. (asszem volt 2 német srác, egy kanadai pár meg mi 4-en). Autókáztunk a sivatagba, majd egyszer csak az óceánparton voltunk. Ha azt írom hogy szép volt az nem igaz. Tényleg gyönyörű volt ahogy a Csendes óceán kékes-zöld vize találkozik a parti sárgás sziklákkal, sivatagi homokkal. És a tudat, hogy arra a következő szárazföld kb. 13.000km-re Ausztrália. Lemásztunk a vízhez a térdig érő homokban, majd valakik egyből bele is gázoltak az óceánba. Ami kifejezetten kellemes hőmérsékletű volt, ellentétben a Los Angeles-i Venice beach-en tapasztalt vízhőmérséklettel, pedig ugyan az az óceán... :)  Lett volna kedvem belevágni magam...

Sétáltunk kb. egy fél órát a parton, kagylókat, rákollókat gyűjtöttünk, fotózkodtunk. 

a sivatag

a sziklás part

a parton

arra van Ausztrália

a csapat

tényleg arra? innen nem látszik...

Majd továbbálltunk még két másik kilátóponthoz. Az egyiknél a homok kifejezetten vörös szint vett fel a benne található ásványoktól. Itt a víz igen érdekes lagúnákat, formákat alakított ki a partvonalból, alámosva azt. A sivatagban autózva előtűnt egy kis halászfalunak tűnő település. Iza meg is jegyezte: -Na ott szívesen ennék ebédre egy halat. És tényleg. Arra kanyarodott a kisbuszunk, és ott megebédeltünk. Egy halászhajó akkor kötött ki, a srácok válogatták a halakat, a pelikánok, sirályok meg nyomultak a maradékra. Nagyon nagy madár a pelikán! Nekünk az étteremben megmutatták miből választhatunk, kiválaszthattuk melyik halat kérjük. Itt is megkóstoltuk a seviche-t, meg valami vékony grillezett halat ettünk, persze Cuscuena-val.

Iza a vöröshomokos parton

a vörös homokos part

az ebédünk

a halászok, akik az ebédünket fogták

Alex itt elkezdte kiépíteni a CL Dél-Amerikai kapcsolatait. Az idegenvezető sráccal a volunteer programról diskuráltak sokat.  A srác egyébként nagyon jól tette a dolgát, jó angolsággal idegenvezetett. Visszatértünk a kikötőbe, majd vártunk a 16:30-as busz indulását Ica városába.

A "jól megszokott" emeleti első 4 helyet kaptuk, és ismét izgulhattunk... Itt már a szerpentinek miatt is. Hegyek-völgyek között vezetett utunk, még mindig sivatagos környezetben. Az ülésekbe igencsak kapaszkodtunk néha, mikor mi már azt láttuk hogy nincs út előttünk és még mindig megyünk előre.

Megérkeztünk Ica-ba, ahol várt a kontakt személy, bizonyos John (talán). Na ő egy szót nem tudott angolul szinte, de nagyon kedvesen beszédes kedvébe volt. Mi próbáltuk elmondani neki hogy szeretnénk holnap homokbuggy-zni, és sandboard-ozni, amit végül meg is értett. Sőt még azt is meg tudtuk beszélni, hogy Peru éppen focimeccset játszik Jamaica-val... (hála a kis spanyol útiszótáramnak, aminek nagy hasznát vettem) John elvitt bennünket egy ismerőséhez, aki szervez ilyen "homokos" cuccokat, és le is dumáltuk hogy másnap reggel 08:50-re ott  a transzfer, majd 09:00-tól "homokozás", és 11:00-kor indulás busszal Nazca-ba. Nem értettük, hogy hogy lesz reggel a transfer 10 perc alatt velünk olyan helyen, amit mi szeretnénk, de elhittük nekik. A hotelunk elég szép volt, a leírás alapján bizonyos Huacachina tó mellett, bár ebből ekkor még semmit nem láttunk. Vacsora a hotelben, majd alvás, persze altató nélkül...