Korai ébredés, majd reggeli után indultunk a Colca Canyon „Cruz del Condor” nevű kilátópontjához, a Kondor keselyűk otthonához (szinte minden hotelben a reggelink: ottani „zsömle” inkább lepény, felvágott, vaj, lekvár, néhol tojás). Az inkák hitvilágában az életnek három színtere volt: az alsó szint, jelképe a kígyó, a középső szint, jelképe a puma, és a felső szint, melyet az Andok óriási szent madara a kondorkeselyű jelképezett (Cusco-t, a birodalom fővárosát puma alakúra, Machu Picchu-t kondor alakúra építették). Utunk a Colca Canyon tipikus földművelésből élő falvai mellett vezetett, így láthattuk azokat az ősi teraszokat, ahol anno az inkák is termesztették a közel 3000 féle kukoricájukat és a kb. 2000 féle krumplijukat.
 |
| Alex a Colca Valley-ben |
 |
| földművelnek |
Messy elmondása alapján a kondorok igen „kurvás” jószágok, mivel nem repülnek, ha hideg van, ha meleg van, ha párás a levegő, ha esik, ha nagy a szél, ha … Szóval eléggé izgultunk, hogy milyen kedvük is lesz éppen. Megérkezés után ezen nem kellett aggódnunk, mivel kapásból 7, a fejünk felett köröző, iszonyatos méretekkel rendelkező madarat számoltunk. Az iszonyatos méret azt jelenti, hogy a súlyuk akár 40-70 kg., és ehhez tartozik egy 2.5-3.0m szárnyfesztávolság… elgondolkodtató… A madarak, a kanyon csak egy kis részén repkedtek, persze ide gyűltek a turisták is.
 |
| kettesben |
 |
| kondor |
 |
| köröznek |
 |
| kiültek mint a tyukok |
A szemben lévő oldalon a hegyek tetején néhol lehetett látni kis gleccsereket, hósapkákat. Hűvös is volt, végül is közel 4.000m magasan voltunk. A Colca Canyon igazából itt „kezdődik”, amit mi láttunk belőle az csak a Colca Valley. Maga a kanyon több mint kétszer mélyebb a Grand Canyon-nál, van 4160m (!!!) mély pontja is (az igazsághoz tartozik, hogy a falai nem olyan meredekek, mint a Grand Canyon-nak). A kilátópontnál ~1.200m mély volt a „völgy”. Igazából mondhatom hogy szerencsénk volt, mert közel fél órán keresztül nézhettük a madarakat, ahogy szárnymozdítás nélkül köröznek fölöttünk és a kanyon fölött. Egyikük annyira nem mozgatta a szárnyait, hogy szinte leesett… Még szerencse hogy magasan volt. De komolyan! Simán vitorlázott, majd egy fordulónál valamit elcseszett, és kb. elkezdett zuhanni. Biztos megijedt, mert aztán eszeveszett csapkodásba kezdett szárnyaival, és így megmenekült… J muris volt látni „leesni” egy ekkora madarat.
 |
| ott jobbra fennt a kis gleccser |
 |
| a havas csúcsok |
A hazafelé úton megálltunk jó pár helyen, mert a kilátás nagyon megkívánta. Alattunk az inka kori (pre-inka) teraszok, a Colca folyó, néhol legelő szamarak, kaktuszok, felettünk meg sziklák. Az egyik ilyen sziklán voltak a „függő sírok”, ahol az inkák a hamvakat helyezték örök nyugalomra. Amolyan „darázsfészekre” emlékeztető urnák, fent a sziklán, kb. 40-50m magasan. De hogy hogy vitték fel oda, és miért? Hát ezaz…
 |
| a Colca folyó |
 |
| kaktusz, szamarak, Colca Valley |
 |
| Tibici a Colca Valley-ban |
 |
| teraszoztak |
Visszaérve Chivay-ba „all you can it” kajálóban ettünk, nem volt túl emlékezetes. Valamikor délután indultunk Puno-ba, egy kis Mercedes busszal, mint kiderült az eredeti busz lerobbant, és ez lett a pótjárgány. Tele volt a busz, és nagyon kényelmetlen és hosszú volt az út. Alex itt pajtizott össze németajkú cimboráival (a német IBM valami fejese a feleségével meg egy másik pár), akikkel a továbbiakban még jó párszor összefutottunk. Milyen kicsi ez a Peru…
A fárasztó úton megálltunk a Sacakani tónál, ami csekély 4450m-el van a tengerszint felett, és temérdek rózsaszín flamingó lakhelye.
 |
| a rózsaszín flamingók otthona |
 |
| a Sacakani tó |
 |
| Felirat hozzáadása |
 |
| útjelző tábla |
Jóval sötétedés után értünk Puno-ba, majd a lecuccolás után elindultunk megkeresni az Alex által a Lonley Planet-ből választott éttermet. Nagy nehezen megtaláltuk, de nem volt „szimpi” ezért inkább egy másikat választottunk. Alex meg én Perui krumplilevest ettünk és alpakka steak-et, ami nagyon ízlett (a krumlileves igazából az itthoni krumplifőzeléket juttatta eszembe, és "csak" a rántottpárizsit hiányoltuk belőlle) Iza nem tudom milyen levest meg Carbonara spagettit evett, Juci meg Lasagne-t, ami édes volt. J Ilyet se kóstoltunk még… Itt volt az első alkalom, amikor összefutottunk a „német bandával”. Ekkor már jó késő is volt, másnap meg korán reggel indultunk egy kétnapos kirándulásra a Titicaca tavon, így gyorsan aludtunk sokat…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése