2010. december 11., szombat

Cusco - Pisac - Ollamtaytambo - Cusco 2010. szeptember 16.

Hideg éjszaka után a kellemes kis hotelünkben reggelire sült virslit és rántottát is felszolgáltak a megszokott „lepény” és felvágottak mellé. Bár ezt Alex nem nagyon használta ki, ugyanis valami nem volt rendben a bélműködésével. Túl gyorsan, és túl sokszor… J
Egésznapos kirándulásra indultunk az Andok egyik kanyonszerű völgyébe, a Szent Völgybe (inka nevén a Chinchero-ba), ahol az Inkák egyik szent folyója, az Urubamba folyik. Cuscoból kiérve a kanyargós szerpentineken felfelé kapaszkodva először megálltunk az El Mirador nevű kilátópontnál, ahonnan az egész „Szent Völgy” belátható. Szinte meg sem lepődtünk amikor az utánunk megálló kisbuszból Alex német cimboráit láttuk kikecmeregni… J Ismét megállapíthattuk: Kicsi ez a Peru…
reklám...
a Szent Völgy
Ekkor már megint közel 4.000 m magasságban jártunk, és innen lefelé, egyenesen a völgy egyik leghíresebb falujába Pisac-ba indultunk. Pisac a színes, indián kézműves piacáról híres. A falu közepén, középkori épületek között valóban bámulatos vásári forgatagba csöppentünk. Volt itt minden, de minden! Csirke, hal, zöldség, gyümölcs, krumpli, kukorica, kézműves munkák. Idegenvezetőnk megmutatta a legjellegzetesebb, még ma is fennmaradt inka árudákat. Megmutatta a helyi vajákos emberkét, aki mindenféle gyógynövényekből mindenféle panaszokra különböző olajokat készített. Itt találkoztunk először a Muna-val. Ezt kifejezetten fejfájásra ajánlotta, és még nekem is elmulasztotta a napokban a frontváltozós fejfájásomat. Láttuk az alpakka és vicuna gyapjújának színezésére használt „porokat”.  Láttuk a jellegzetes inka pékséget, ahol a már jól ismert lepényeink gőzölögtek, láttuk a tengerimalacok „emeletes házát”, ahol az alsóbb szintekről mindig feljebb kerültek az állatkák, és ezzel egyenesen arányosan csökkentek hátralévő napjaik számai is… Elvitt egy „igazi” ezüst műhelybe is, ahol megmutogatták, hogyan is készülnek az Inka ezüst ékszerek. Itt az Ő hatására elég jól be is vásároltunk… 
kemence a pékeknél
csirke hallal
és az árus nénike
Peru színei
és az emeletes házuk...

az aranyos kis tengerimalacok...

Pisac-ot elhagyva utunk a már jól ismert Andoki hósapkás hegyek között vezetett, az út mellett ház nagyságú kaktuszokkal tarkítva. Ebédünket egy igen kellemes környezetben fekvő All You Can Eat étteremben töltöttük el, ami az ilyen típusú éttermek között a Perui No. 1. volt. 
az étterem bejárata
a háznyi kaktuszok
"ajtófélfa"



magas hegyek között
Innen Ollantaytambo városába vezetett utunk. Ollantaytambo-t Pacsakutek, az egyik legnagyobb király építette, az inka birodalom virágzása idején, mint legnagyobb és legdekoratívabb erődítményt és szentélyt. A legenda szerint innen lehetett a legjobban ellenőrizni a fővárosba, Cusco-ba vezető birodalmi úthálózatot. Az erődítményhez több tonnás köveket is használtak, amit egy 4 kilométerre lévő másik hegyről hoztak az egyiptomiakhoz hasonló technológiával. Hegyről le –völgyön át –hegyre fel. Nem lehetett piskóta. A város az Urubamba folyó völgyében fekszik festői környezetben, az Andok ötezer méter magas hegyvonulatainak lábainál. A Machu Picchura menet vagy jövet minden csoport átutazik a városkán, innen indul a vonat is MP-be. 
háttérben Ollantaytambo
reklám...
de felértünk
sok volt a lépcső felfelé

Ollantaytambot elhagyva egy másik Inka kori romot néztünk meg egy hangulatos kis templomocskával a dombtetőn. Itt épségben fenntmaradt az Pre-Inka kori fal, jól látszik, hogy megkeresték az egymáshoz pontosan passzoló köveket, nem alakították őket.
útközben 2. 
útközben 1.
a kis templom
két Perui zászló között a Machu Picchu zászlója
a romok
terszok itt is meg Alexék

egész ügyes
megkeresték az egymáshoz illő köveket
Visszaérve Cusco-ba Iza meg én elmentünk kicsit ajándékokat shopingolni, Alexék inkább pihentek. Az utcai árusoktól sikerült is beszereznünk az ezüstműhelyben vett ékszerekhez kísértetiesen "hasonló", ha nem ugyanolyan minőségű és kinézetű dolgokat, persze kb. ötödáron, valamint azt hiszem összesen 8 db. chuyo-t, azaz fülvédős sapkát ajándékba.Este Izával megünnepeltük 4 éves évfordulónkat a Chicholina nevű étterembe. Először tapasokat toltunk, de kicsit kevésnek találtatuk, ezért Iza egy boros-hagymalevessel pótolt, én meg kipróbáltam az alpakka steak-et. Nem csalódtunk… 

alpakka steak... nyammm nyammm
boros hagymaleves...

2010. december 1., szerda

Puno - Cusco 15. szeptember 2010.

Reggeli után elköszöntünk Puno-i hotelünktől, majd 07:20-kor indult buszunk Cusco-ba, az Inka birodalom egykori fővárosába (amit ugye puma alaprajzúra építettek). Érkezési időpontnak 17:30 volt belőve, szóval megint egy egész nap a buszon… Utunk alatt öt helyen álltunk meg különböző Inka romokat, templomokat megnézni, valamint ebédelni. De menjünk sorba: első megállónk a Puka Pukara névre hallgató falucska volt. Az itt található Pachamama (Föld Anya) múzeumban megnéztünk az i.sz. 500 körül virágzó pukarai kultúra emlékeit, áldozati tárgyait. A háztetőkön a bőség és a védelem vigyázójaként egy kerámia szarvasmarhapár figyel. A keresztény inkák háztetején kereszt, a nem keresztényekén egy ilyen kerámia szarvasmarhapár a védelmező.
"kő" a pukarai korszakból

a pukarai kultúra emlékei


védelmező kerámia szarvasmarhapár a háztetőn
Második megállónk: az Abra La Raya hágó, ami a Puno és Cusco közötti út legmagasabb pontja a maga 4.338m-ével. Körülöttünk mindenfelé hatezres havas hegycsúcsok, valamint a hihetetlenül kék ég. 
tájkép az Andokból
úton...
mi muchaca en las mountanas
La Raya
cimbiztem...


Iza alpakkacsaláddal

Harmadik megállónk az ebédlős megálló volt Sicuani-ban, egy tipikus helyi All You Can It étteremben. Itt a kertben ismét közel kerültünk néhány alpakkához, és tengerimalachoz.
puszilkóztunk II.
puszilkóztunk I.
etettünk II.
etettünk I.
mosolyogtunk...
etettünk III. (igen, ilyet ettem Puno-ban)
Negyedik megállónk Raqchi (keresztény nevén San Pedro) volt. A hely nevezetessége az Inka Birodalom egyetlen Wirachoca (mindent teremtő istenség) temploma.  A templom méretei lenyűgözőek, lávakőből és vályogból épült fa tetőszerkezettel. Ez az egyetlen inka templom, ahol henger alakú oszlopokat alkalmaztak (22 db.). A templomot egy falu romjai veszik körül, melynek utcaszerkezete a nap-éj egyenlőséghez van igazítva. Az utca egyenes, és a nyári és téli napfordulókor a nap pontosan az utca elején-végén kel fel. A házak kör alakúak voltak, a szelek jobb áramlásának biztosítására. Saját vízvezetékrendszerük volt, ami a hegyekből vezette le az olvadékvizeket, akár „dombon fel” is.
egy a 22 oszlopból


Wirachoca templomának maradványa

templomocska San Pedro-ban
Mire az ötödik megállónkhoz értünk már eléggé lefáradtunk a buszozástól, bár utunk végig az Andoki fennsíkon, hófödte csúcsok között vezetett. Andahuaylillas kis andesi falucskában álltunk meg, és checkoltuk a 17. században épített templomát. A templom egy inka templom romjaira épült, és gyönyörű keresztény témájú festmények találhatók benne, kis indiános beütésekkel. A fő oltára fából készült, aranyozott díszítéssel, a szent család, pedig perui népviseletben pózol. A templom előtti téren óriási „majomkenyérfa” állt (nem biztos hogy az volt…), és teljesen kafa kis hangulatot teremtett a főtérnek.
egy másik hangulatos kis főtér
útközben
és a nagy fa a főtéren
Andahuaylillas-i templom
Innen kb. 1 órányi buszút volt Cusco. A város előtt áll egy monumentális kapu, amely az ősi inka út elejét, valamint az ősi főváros Cusco határát jelezte. 

a kapu Cusco előtt
Maga a város elsőre igen meglepett külvárosaival, szegénységével. A repülőtér mellett buszoztunk, ami kb. a város közepén van, betonfallal körülvéve. Aztán mikor beértünk a „belvárosba”, a turistáknak szánt övezetbe, egy teljesen más arcát mutatta. Szűk, meredek kis utcácskák, ahol a ház falához kell simulnod, ha jön egy autó... Transzfer a hotelbe, majd irány vacsorázni a Lonley Planet-ből kinézett étterembe. Útközben egy utcasarkon, ahol éppen kezdtünk volna elveszni, ismét összefutottunk Alex német cimboráival, akik elirányítottak az őáltaluk már tesztelt étterembe. Kívülről jól nézett ki, de nem a mi árfekvésünk volt, így továbbálltunk. A főtér mögötti kis utcácskákban bolyongva beültünk egy szimpi helyre, ahol a kiszolgálás hagyott némi kívánnivalót maga után, így egy sör/ bakikóla után továbbálltunk, és az Urbi nevű éttermet választottuk (pedig volt Izakaya is…). Nem csalódtunk. Kicsi, családi étterem volt, apa, anya, kislány, kisfiú volt kb. a személyzet. Kis kemencében sültek a különféle dolgok. Előételnek egy óriási adag garlic brad-et kaptunk kétféle mártogatós szósszal, meg pisco sauert. Alexel menüt ettünk, ami leves, főétel és desszertből ált. A csajok pizzáztak. Nagyon jól laktunk, és nagyon finomak voltak a kaják. A számla meg 86.- sol-t mutatott, ami kb. 30.- USD. 4 főre. Hmmm…

2010. november 26., péntek

Sillustani Península -2010. szeptember 14.

Mivel a mai programunk csak délután kezdődött, volt időnk lustálkodni kicsit. A hoteles reggeli után még úgy éreztük ennünk kell valamit, és elmentünk a tegnap esti hangulatos kis helyre reggelizni, majd kiültünk napozni a teraszra. Aztán olyan jól éreztük magunkat, hogy itt meg is ebédeltünk. A mai úti cél a Puno-tól délre található Silustani félsziget volt. Ez egy ősi, inka kor előtti (pre-inka) temetkezési hely, itt találhatóak azok a bizonyos „köcsögök”.
A Punóbol kivezető úton ismét megállapíthattuk, hogy mennyi kóbor kutyával is rendelkezik ez az ország, és nappali fényben láthattuk Puno-i öblöt és Puno-t a mögötte lévő hegyekről… 
és Puno felülről...
a Puno-i öböl
Odaérve felkapaszkodtunk egy dombra, ahol megnéztük a Nap és a Hold templomának maradványait. Ezekben a templomokban készítették az Inkák a múmiáikat. (igen, az inkák is csináltak múmiákat… a Lima-i Arany Múzeumban láttunk is ilyet, de erről majd később…)
A köcsögök meg tényleg köcsögöknek néznek ki. Hatalmasak. És hatalmas kövekből készülnek, amit eddig meg nem határozott eszközökkel munkáltak meg. Nyílegyenes, és hajszálvékony illesztések, amit egy mai kőfaragó is megirigyelhetne. És mindezt a  XIV. században. A köcsögök külső fala védi a belső kriptát, ahol is maga a sírhely volt. Ide rakták a múmiákat, a hamvakat.
"ott a köcsög"
Iza a köcsöggel 
Iza a múmiák helyén
itt látszik a kripta meg a fal meg mi
e teteje már nincs meg...
az illesztések (ott a hold is...)
a laguna
volt kilátás...

A köcsögök mellől egész tetszetős kilátásunk volt a Titicaca tóra. Az előbbi, Titicaca tavas bejegyzésekben elfelejtettem leírni mit is jelent a tó neve. Titi Caca quechua nyelven annyit jelent: Szürke Puma (az inkáknál a puma ugye az evilági élet jelképe, és az egyik szent állatuk, a fővárosukat, Cusco-t is puma alakúra építették, a szürke meg egy szín…)
A hazafelé vezető úton az út menti házak, és ez szinte egész Peru vidéki területeire jellemző volt, amolyan óriásplakátokat játszottak. 2011tavaszán lesznek a perui parlamenti választások, és a jelöltek, pártok, a házak falát festették ki hirdetésükkel.
Minden pártnak volt egy jele, mint nekünk anno az oviban (vagy mint most a narancs meg a szegfű). Ezek a jelek jelentek meg a szavazócédulákon is, mivel a hegyekben, vidéken élő emberek nagyon nagy százaléka nem tud olvasni. Némelyik párt még a szavazócédulát is felrajzolta, és piros kereszttel áthúzta a jelét, hogy így kell majd szavazni… Volt a jelek között zászló, coca levél, pánsíp, duda, fazék (köcsög), csillag, lóhere (gyökérrel), paradicsom, kakas, fa, focilabda… 
a coca leveles párt
a zászlós párt
a dudás párt
a pánsípos párt
a csillagos párt
a fazekas párt
a paradicsomos párt
a lóherés párt
a fás párt
a kakasos párt
a focilabdás párt
Visszaérve Puno-ba a Lonley Planet-ből kinézett étterembe mentünk vacsorázni. Nem voltak sokan, de mindenkinél ott volt a Lonley Planet egy példánya… J Mondjuk eléggé kiesett a központtól, és csak az találhatott ide akinek volt könyve… A 9. Peruban töltött napomon elérkezettnek láttam az időt, hogy megkóstoljam egyik leghíresebb nemzeti eledelüket, az egészben sült guinea pig-et, azaz a tengerimalacot. Mikor kiderült nyaralásunk uticélja, én már eldöntöttem, hogy ezt mindenképp ki kell próbáljam, e nélkül nem jöhetek haza!!! Valamelyik idegenvezetőnk elmondása alapján Puno az egyik leg-tengerimalacosabb hely Peruban, itt nem csak a turisták vakítására készítik, hanem tényleg népeledel is. Hát nosza, nem is gondolkodtam sokáig, a szokásos Cusquena mellé kértem egy Cuy-t. A csajok forraltboroztak, és nemtudom mit ettek. Mikor kihozta a pincér a vacsorámat, a szomszéd asztalnál ülő fiatal angol társaság nagy zúgolódásba, nevetésbe és „oh my God”-ozásba kezdett, majd megkértek, hogy hadd fényképezzék le. Megengedtem nekik, és mi is csináltunk pár képet… Ugyanis nem mindennap tesznek az ember elé vacsorára egy a tányérján ülő (mint  a kutya), metszőfogaival egy sárgarépába harapó egészben sült tengerimalacot sültkrumpli és zöldbab társaságában. 
éppen sárgarépát majszolt
itt még peckesen ül a vacsorám
ha már a tányéromon feküdt...

aztán elfeküdt...


A vacsorám megjelenése a mi asztalunknál is meglepetést keltett, volt, aki kisebb öklendezésbe kezdett, volt, aki megkérdezte: „-Most ezt tényleg megeszed? Nem sajnálod?” Nem sajnáltam… Hús sok nem volt rajta, de ami volt azt finomnak, különlegesnek mondanám. A bőre nagyon szépre és ropogósra volt sütve. Alexnak adtam a két első „sódart”, a többit, a feje kivételével eltakarítottam a tányérról, úgy hogy egy szemernyi együttérzést nem tanúsítottam a kisállattartók iránt… J És hogy mégis milyen volt? Különleges. De többet nem ettem. Nem azért mert nem volt finom, hanem azért mert az alpakka és a láma sokkal sokkal finomabb!!! Szóval ha arra jársz semmiképp ne hagyd ki!