2010. november 10., szerda

Lima -2010 szeptember 06.

Az egész napos repülést követően, és az éjszakai megérkezés után nem esett nehezünkre az alvás, annál inkább az ébredés. Felkerekedtünk, és elindultunk ebédelni. Az első meglepetés ekkor ért. Igazából hideg volt. Olyan +8 fok körül, és szürke, felhős ég. (Minden előrejelzés Limába huszoniksz fokot irt napközbenre, estére pedig tizenikszeket.) A Jorge által ajánlott éttermet végül is tök véletlenül sikerült megtalálnunk, mikor beültünk egy szimpatikusnak tartott helyre csak azután derült ki hogy Ő is ezt ajánlotta...
Azt hiszem kétféle előételt rendeltünk négyünknek, meg persze helyi sört. Mondanom sem kell, hogy a két előételt négyen nem bírtuk megenni... Itt gyorsan meg is fogattuk hogy a következőkben okosan rendelünk majd, persze ebből nem lett semmi. Egyébként finom volt a kaja, olyan nacho jellegű mártogatós valami, meg rántott zöldség, meg húsos sajtos krumpli, meg nemtudom.
Első ebéd Peruban
Alex visszament a hotelbe összeszedni Marcellot, mi addig még küzdöttünk a kajával kicsit... 
Tényleg nem lehetett eltéveszteni a srácot... a jobb keze helyén kis "csonk" volt, kb. mintha nem lenne karja csak kézfeje. Bal karja meg egyáltalán nem volt. Ennek ellenére nagyon ügyesen tudta használni a jobb "kezét". (de azon azért elgondolkoztunk, hogy hogy WC-zik...)

Jucus, Alex, Marcello, én
Elindultunk várost nézni. Hogy őszinte legyek nem hagyott nagy nyomot bennem ez a városnézés, és ez mindent elárul... Megnéztük a Plaza de la Republicát, a Plaza San Martint, a Basilicát, a San Francisco Catedralist. Ez utóbbi helyen a földrengések okozta hullámok csillapítását úgy oldották meg, hogy mély gödröket ástak, amiket emberi csontokkal töltöttek fel. Fura látvány volt a kb. 10-15.000 ember maradványa egy-egy gödörben. Itt láttunk Utolsó Vacsora festményt kör alakú asztallal, guinea piggel a menüben...












Közben Marcello nagyon jó angolsággal próbálta ismertetni velünk az Inka kultúrát, és a perui történelmet.
Elmentünk egy térre, ahol a háttérben látszik a "bádogváros", sok színes kis kunyhó a hegyoldalban.
Bádogváros Limában
Később elkisbuszoztunk az óceánpartra, ahol a Love teret néztük meg. Innen nagyon szép kilátás van az óceánra, és a meredek óceánpartra.

... és este
Panoráma a Love térről világosban

a Hold
és a Nap a Love téren
Itt ránk esteledett, irány a hotel. Marcello ajánlására tértünk be egy étterembe vacsorázni, és nem is csalódtunk. Seviche-t ajánlott, ami végül is nyers hal, hagyma, ecet, lime. De nagyon finom. Itt kóstoltuk meg először a Pisco Sauer-t, ami a helyi "törköly"-ből készült koktél. Limelé, cukorszirup, víz, és tojásfehérje hozzáadásával... Igazán ízlett, ezt mi sem tanúsítja jobban, mint hogy egész perui utunk alatt szinte minden vacsora alkalmával ittunk egyet belőle. Mivel a másnapi program elég korán kezdődött (03:30) korán lefeküdtünk.
Pisco Sauer

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése