2010. november 16., kedd

Arequipa - Chivay (Colca Valley) -2010. szeptember 10.

Reggel 07:30-kor indultunk a Colca Canyon-ba, pontosabban Chivay nevű falucskába. Kis Mercedes busszal mentünk, kb. 14-en, vegyes nyelvű társaság, megint Messy kétnyelvű idegenvezetésével. Még Arequipaban megálltunk egy shop-ban beszerezni coca levelet, cukorkát, kekszet és vizet. Utunk Arequipaból (~2.400m) a 4.910m magasságban lévő Mirador de los Andes-en vezetett keresztül, és ebben a magasságban a nem iylen körülményekhez szokott szervezet igencsak szenvedhet fejfájástól, szédüléstől. Ezek ellenszere lehet a coca és a víz (vagy csak turistahülyítés, nem tudjuk, nálunk „működött”). A coca-t az ősi inkák is használták, amolyan doppingszerként. Ennek segítségével nem éreztek fáradságot, fájdalmat, energiát adott nekik, pl. így tudtak nagy távolságokat megtenni a hegyekben.  Coca cocain!!! (csak majdnem, végül is ebből készül…) Magunkba erőszakoltuk a coca-s cuccokat, a cukor egész finom volt, de maga a levél rágása undorító. 6-8 levél, a közepébe egy kis „cukor”, hogy kellemesebb legyen. Majd összetekerve rágni… A közepébe tett cukor konkrétan homokra emlékeztetett, a levél meg elzsibasztotta az egész arcomat. Ekkor hatott… :) Utunk a Laguna de Pampa Blanca-n vezetett keresztül, itt láthattunk szabadon élő vicunakat, alpakkákat, lámákat. Aranyosak! Meg szép!
Laguna de Pampa Blanca vízzel
Laguna de Pampa Blanca
Vicuna

Alpakka
Alpakka barátkozik a lámákkal
Láma
Megálltunk egy kis étteremnél, ahol ittunk biztosításként még egy ”coca mixto” teát, ami coca és valami másik növény leveléből készült. A Mirador los Andes lenyűgöző. Igazából egy fennsík, 4.910m magasan, kristálytiszta levegővel, körülötted mindenfelé 6-7.000m magas hegyekkel, vulkánokkal (Ubinas, Mismi, Misti, Chachani, Ampato és az aktív Sabancaya). A helyiek meg itt árulják portékáikat a turistáknak… 
Mirador los Andes
Coca tea

4910m-en
Iza és a Sabancaya
Gyors fotó, majd indulás tovább.  Innen már lefelé vezettet utunk  a Colca Valley legnagyobb falujába, Chivay-ba. 
helyiek


Alpakka Chivay fölött

a Chivay-i templom
Elfoglaltuk szállásunkat, ebédre húslevest lámából meg Steak de Lomo-t ettünk, majd egy vulkanikus meleg vizű forrásra épített fürdőbe mentünk áztatni megfáradt testünket. Mindezt 3.600m-el a tengerszint felett… Itt egész jól eltöltöttük az időt, és a lenyomott Pisco Sauer is kellemes bódultságot okozott. 
ázunk...
fürdő 3.600m-en Chivay-ban
Este egy étteremben volt vacsoránk, ahol egy helyi népviseletbe öltözött pár mutatta be tánctudását. A vacsora őszintén szólva az egyik legrosszabb, ha nem a legrosszabb volt a 18 nap alatt, ezért képet se rakok be róla, pedig kinézetre ínycsiklandónak tűnt…

1 megjegyzés:

  1. Casino City Hotel and Casino: Employee Directory - JTM Hub
    Jtm's directory includes office locations, 부산광역 출장안마 online 당진 출장마사지 gaming, entertainment 순천 출장안마 and more. Find out what works well at JTM 전주 출장안마 in 상주 출장안마 New Jersey.

    VálaszTörlés