Kora reggeli ébredés után elköltöttük táplálékban gazdag reggelinket (tojás, sült virsli, kolbász), ugyanis nem kisebb túra várt ránk, mint az Inka Trail (Camino Inca), annak is a kétnapos változata. A végállomás nem más, mint Machu Picchu. Van egy 4 napos változat is, ez 4 nap alatt, a környező inka romokat érintve, 4200m-es hágókon átkelve, sátorban éjszakázva vezet Machu Picchu városába. Mi, a fizikai felkészültségünknek, és időkorlátainknak megfelelően a kétnapos túrát választottuk.
Transzferünk a már jól ismert Szent Völgyön keresztül vezetett Ollantaytambo városába, innen indult vonatunk. A két napos túra a 104-es kilométernél, a 4 napos túra a 82-es kilométernél kezdődik. Kaptunk elemózsiát is a hosszú utunkra, ebédet, csokit, gyümölcsöt és persze vizet.
A Machu Picchu-ra vezető túrákon résztvevők száma limitálva van, az ösvényen max. 500 ember lehet egyszerre. A vonat is helyjegyes, és limitált férőhelyes, tehát ezt a túrát a vonatjegyekkel együtt hamar le kellett foglalnunk. Ollantaytambo vasútállomására is csak az léphet be, aki érvényes menetjeggyel rendelkezik. Az állomás hatalmas hegyek között fekszik, némelyiken még hósipka is megcsillant a szikrázó napsütésben.
 |
| az állomás kellemes környezetben |
 |
| Perurail |
A vonat igen kényelmes volt, kávét, teát, üdítőt is felszolgáltak. Valamint: ablakok voltak a tetején is, így egész úton gyönyörködhettünk a havas hegycsúcsokban, melyek között kanyargott vonatunk. Baloldalon még egy hegyi folyó is követte a vasutat a teljesség kedvéért. Kb. 1.5 órás vonatozás után érkeztünk meg a 104-es km-hez, a túránk indulópontjához.
 |
| felső ablak |
 |
kényelmes volt...
|
 |
| a folyó a hídról |
 |
| a 104-es km. a túra kezdőpontja |
Itt már várt ránk túravezetőnk, Juan. Juan fiatal, alacsony, inka vonásokkal megáldott, angolul jól beszélő tourguide volt. A vonatról leszállva hőség, és iszonyat páratartalom fogadott bennünket. Összesen mi négyen és még egy 3 fős társaság szállt le itt, tehát nem volt turistaáradat az ösvényen. A patakon átívelő hídnál megörökítettük a kiindulópontot, majd Juan regisztrált bennünket, megkaptuk túrabotjainkat, bekentük magunkat rovarriasztóval, nekivetkőztünk, és indultunk. Több helyen olvastuk, hogy a túrán igen sok a rovar. Mi nem találkoztunk túl sokkal (Alex lábát csípte meg néhány), de lehet jó volt az alkalmazott rovarriasztónk. Egy spray, meg valami varázskarkötő… Az első rom, amit megnéztünk Chachabamba volt, ez kb. 10 perc „séta”. Aztán kezdődött a túra maga. Uphill. A hegynek a napos felén kapaszkodtunk egyre feljebb és feljebb, magunk alatt hagyva a folyót, és a 104-es km-t. Tűző nap, a hőmérséklet az egekben a páratartalommal együtt. Mondhatni szenvedés. De mentünk, kapaszkodtunk. Kanyar kanyart követett, és egyre magasabbra értünk. A panoráma felejthetetlen. Óriási hegyek, melyek tetejét néha egy-egy párafelhő takarta el szemünk elől. Visszanézve, a már magunk mögött hagyott völgy, lent a folyó, és az ösvény, amin bandukoltunk felfelé. Jólesett megpihenni a kiépített nádfedeles pihenőhelyeken, amik meglepően hűvös, és árnyékos menedéket biztosítottak a tűző melegben.
 |
| kapaszkodunk |
 |
| irány arra! |
 |
az ösvény...
|
 |
| az a vékony csík az ösvény amin jöttünk... |
 |
| és a második, pazar kilátással |
 |
| az első pihenő, |
A folyó hangos robaja már nem hallatszott, teljesen némán kanyargott a mélyben. Wiñay Wayna romjait, és teraszait megpillantva tudtuk: még nagyon messze vagyunk… Innentől kezdve a hegy árnyékos oldalán haladtunk, és a növényzet is megváltozott. Amolyan őserdős közeggé. Találó hasonlat rá szerintem: „ha Rambo kiugrana a bozótból, nem lepődnék meg”… Elértünk egy vízesést, ahol Alex megkívánt egy igen guszta hernyót, majd kapaszkodtunk tovább Wiñay Wayna felé, ahonnan még kb. fél óra a következő pihenőhely.
 |
| pózolj Wiñay Wayna-val |
 |
| még messze Wiñay Wayna |
 |
| Alex "hernyója" |
 |
| vízesés a dzsungelben |
Először lefelé ereszkedtünk, hogy átmászhassunk egy másik hegyre, majd azon ismételten felfelé vettük az irányt. Wiñay Wayna-t Machu Picchu éléskamrájának is nevezik. Itt tárolták, és termesztették a több száz fajta krumplit, gabonát, kukoricát és élelmiszereket Machu Picchu számára. Iszonyat meredek lépcsőket legyőzve végre feljutottunk Wiñay Wayna 2650m-en fekvő romjaihoz. A panoráma leírhatatlan, a képek magukért beszélnek… Továbbindulva, uphill a dzsungelben, és megérkeztünk ebédlőhelyünkhöz. Jól esett megpihenni, feltölteni vízkészleteinket, amik a nagy melegben igencsak megcsappantak, és persze jól esett a kapott egységcsomag ebéd is. Rizs csirkemell, saláta, gyümölcs, csoki. Mindet bevertem…
 |
| és a kilátás |
 |
| Wiñay Wayna lépcsői |
 |
| reklám... |
 |
| harcos Wiñay Wayna-ban |
 |
| de hosszú is az az ösvény... |
 |
| még messze... |
 |
| Juan, a túravezetőnk |
 |
| Wiñay Wayna teraszai |
 |
| kicsit teraszok, kicsit lépcsők...? |
 |
| elhagytuk Wiñay Wayna-t is |
A következő célpontunk Inti Punku volt, azaz a Nap Kapuja. Nem Korda Gyuri bácsi Nap kapuja, hanem a Machu Picchu Nap Kapuja. Ez a szent város bejárata, innen lehet először megpillantani az Inka birodalom misztikus városát, a Perura legjellemzőbb panorámával. Na de ne siessünk ennyire, még át kellett jutnunk a Juan szerint „gringo killer” nevezetű lépcsősoron. A neve mindent elárul…
Igaz, a Nap kapuja „csak” 2720m-en van, ami azt jelenti, hogy a Wiñay Wayna-tól csak 70m-el van magasabban, de az a 70m tényleg „gringo killer”. Persze mielőtt elértük ezt a lépcsősort kb. 140m-et ereszkedtünk le egy völgybe, hogy majd onnan kapaszkodhassunk fel Inti Punku-ba… J
 |
| erre kell menni |
 |
| és felülről |
 |
| a "gringo killer" alulról |
Mikor „átléptünk” a Nap kapuján, és először pillantottuk mag a Machu Picchut, nem is tudom mit éreztem. Talán azt, hogy megcsináltuk! (megszenvedtük) Eszünkbe jutott a történelemkönyv jobb alsó sarkában lévő kép, amit 16 évesen nézegettünk. Most meg itt álltunk előtte.
 |
| megcsináltuk |
 |
| az első kép a nap kapujából |
 |
| és a látvány... |
 |
| no comment |
 |
| és mi is Machu Picchu-ban |
 |
| Alexék, |
Hihetetlen érzés volt. Csináltunk pár képet, majd sietnünk kellett, hogy az utolsó Aquas Calientes-be induló buszt még elérjük, mert ha nem, akkor azon a kacskaringós úton lefelé kb. még 1.5 óra gyaloglás vár ránk igazi dzsungelben és igazi sötétben a szállásunkig. Kb. 3/4 óránk volt leérni a megállóba. Elértük a buszt, és nagy megkönnyebbülés volt, mikor a szállodánk ágyába behuppanva nyugtázhattuk: MEGCSINÁLTUK. Este Juan vezetésével elmentünk vacsorázni. Aquas Calientes bennem egy síparadicsom érzetét keltette, hó nélkül. Szállodák, éttermek, turisták mindenfelé. A vacsora igen ízletes volt, és persze megérdemeltük mellé a Cusquena-t is. Juan elmondása alapján a régi inka hírvivők, akik a quipu-t vitték (inka csomóírás) a négynapos túrának megfelelő utat kb. 8 óra alatt tették meg. Ezen eléggé ledöbbentünk, és megállapítottuk, hogy biztos csodatévő hatású a coca levél. Nekünk nem kellett altató... Elfáradva ugyan, de egy nagyszerű napon voltunk túl. Nagyon tetszett maga a túra, az iszonyat emelkedők és lépcsők, a néhol kellemetlen hőmérséklettel és páratartalommal együtt is. Jól esett megküzdeni azért a látványért és érzésért, amit a Nap Kapujában láttunk, éreztünk. Aki erre jár, ne hagyja ki semmi esetre sem! Én csak annyit sajnálok, hogy nem volt időnk (erőnk) a 4 napos túrára… J
