Az éjszaka közepén egyszercsak arra ébredtünk, hogy a szomszéd házban veszekednek. Nem tudtuk mi a szitu, de elég szaftos kis ramazuri kerekedett. Be is húztam a reteszt az ajtón, és csak a függöny mögül kukucskáltunk... Mint utóbb kiderült a szomszédasszony valami esküvőn volt, ahonnan ittasan jött haza, és ez nem tetszett a férjének. Az éjszaka további része eseménytelenül, alvással telt. Reggelire itt is a szokásos lepényt kaptuk tükörtojással, majd a kikötőben „könnyes” búcsút vettünk Damianaéktól és indultunk a szomszédos Taquile szigetre. Elkértük a címét, és már ekkor eldöntöttük, hogy az előhivatott képekből küldünk majd neki. Erre a napokban sor is került, egy karácsonyi üdvözlőlap társaságában. Hogy oda ér-e, valószínű soha nem fogjuk megtudni…Ezen a reggelen az időjárás a kegyeibe fogadott bennünket, ugyanis a tegnapi felhős borús nap után szikrázó napsütés volt, és kellemesen langyos idő. Szerencsénkre így a Titicaca tó olyan arcát mutatta, amit a google-n rákeresve a képeken lehet látni.
 |
| a Taquile sziget |
 |
| búcsú a kikötőben |
A Taquile szigeteken kb. 2000-en élnek, az ősi quechua nyelvet beszélik, teraszos földművelést folytatnak és próbálják megőrizni ősi kultúrájukat a turistáktól. Itt minden férfi chullo-t visel, amit saját maga horgol, kb. 3 hónap alatt művészi motívumokkal és élénk színekkel. A mikulássapkára hasonlító sapi elárulja társadalmi státuszukat is. A nőtlen férfiak sapkájának vége fehér, amint megnősülnek teljesen piros sapkára váltanak. Ezen kívül az, ahogyan viselik – hegyesen vagy oldalra, esetleg hátra megtörve – az is sokat elárul személyes életükről, vagyoni helyzetükről is. Így a quechua nők ránézésre, csupán a sapkájukból meg tudják ítélni a pasikat, hogy jó partik e…. A sapkán kívül a férfiak hordanak még egy széles, gyönyörűen szövött színes övet, a chinturát, aminek szintén nagy jelentősége van a szigeten. Ezt kb. 2 hónap alatt készítik el, persze saját kezűleg. Az öv alatt hordanak egy fekete fehér csíkozású másik övet, amit a feleségük sző a saját hajából is (!!!). Ezt amolyan „jegygyűrűnek” szövik a nők és hordják a férfiak. A Taquile szigetiek annyira szigorúan őrzik identitásukat, hogy kívülállókkal nem házasodnak, sőt még a környező szigetbeliekkel sem.
 |
| Ő még nem |
 |
| Ő nős ember |
Itt is felmásztunk a sziget legmagasabb pontjára, ahová 528 lépcső vezetett fel, (volt 60cm-es is, az inkák biztos nem ismerték a 2m+sz=60-63 lépcsőszerkesztési képletet…J ) és mit mondjak, a 3.900m-es magasságban ez kicsit azért megerőltető volt. A kilátás viszont mindenért kárpótolt bennünket. Egészen el lehetett látni a Bolivia-i hegyekig, amik 6000 méter fölötti magasságukkal, hóval borítottan elég kihívóan mutogatták magukat a napsütésben. Útközben megpihentünk a főtéren, ahol volt egy „shopingcenter” is.
 |
| azok ott a Bolíviai hegyek |
 |
| Lago Titicaca |
 |
| a shoping center |
 |
| teraszok a Taquile szigeten |
Felérve a sziget tetejére, egy kellemes kis étteremben ebédeltünk, gyönyörű kilátással a Titicaca tóra. Volt valami finom leves, mi pisztrángot ettünk rizzsel, meg sültburival, Juci meg azt hiszem rántottát. Ittunk coca teát, és persze Cusquena-t is. Az egész ebéd nagyon jól esett, főleg ebben a környezetben.
 |
| az étterem teraszán |
 |
| a sziget teteje |
 |
| a ficánka |
 |
| az "un sol" -os kép |
 |
| tudtak boltívet építeni... |
Ezután már „csak” le kellett lépcsőznünk a sziget másik oldalán a kikötőbe, és indulás Puno-ba. Felkészültünk a dögunalmas, fárasztó és véget nem érő hajóútra. Az is volt. Aztán valahogy mégis feldobódott a hangulat… Itt is sorra előztek le bennünket a többi hajók, szép lassan hűlt a levegő is, mígnem egyszer csak megadta magát a hajómotor. Szerencsére egy utánunk jövő másik hajó bevontatott a kikötőbe minket, de ami furcsa volt számunkra, hogy ekkor gyorsabban haladtunk, mint azelőtt a működő motorunkkal… Mindenesetre a társaság elég jó és szórakoztató volt, és kellemesen telt az út. Alex német cimboráin kívül volt ott egy másik német nő, aki Amazonasi sámánoktól tanult valami irányított álomutazást vagymit (kb. mint az Eredet című filmben), aki egyébként civilben a Harvard-on tanított irodalmat…
 |
| már majdnem a Puno-i kikötőben |
 |
| szép volt az idő |
 |
| el captinao |
 |
| vontatnak... |
Minden hátráltató körülmény ellenére csak megérkeztünk a Puno-i kikötőbe, és visszafoglalhattuk szállodai szobánkat. Két nap után végre zuhanyozhattunk is. Vacsorázni az első punoi esténk alkalmával kinézett étterembe mentünk (ami akkor nem volt szimpi), és cseppet sem bántuk meg. Kis kemencében sütötték a pizzákat a csajoknak, mi Alexal meg mimást ehettünk volna mint alpakkát, és desszertnek egy pizzát… J
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése